Az utolsó nagy haj mosás

megtörtént. legalábbis még itthon. Holnap fodrász szalon és nyissz. marad úgy 3-4 cm és ezzel kell amdj kezdenem valamit.. kíváncsi vagyok és persze félek is, és attól tartok, hogy az olló, abban a pillanatban nem csak a hajat fogja vágni, hanem egy eddigi imidzs végét is meghatározza.. 1 nyissz és meg annyi változás, biztos vagyok benne, hogy belül is. 5 éve nő már és mindig arra gondoltam, hogy öreg koromra hosszú ősz hajam lesz, de már 3-4 hónapja máshogy látom. Változni kell, ez megcáfolhatalan, egy korszaknak ezzel vége, a haj rázós propelleresnek tuti. ...

Áhh össze vissza írok..sajnos ezen is látszik, hogy még zavaros az egész, nem vagyok teljesen elhatározva..nem tudom milyen lesz. De eddig mindenki azt mondta, hogy jól fog állni, mert "szép az arcom" hát, legyen így.
Azért ez nehéz így :) Mivel nincs tiszta önképem, sőt! Önbizalmam sincs, legalábbis a normálist erősen kerülgeti.

------

Ennyi, nem is volt olyan nehéz ez. Túl misztifikáltam, de pont ezért lett egy pozitív csalódás..ha erről tudok, biztosan hamarabb levágatom, de most már egyébként sem lesz miért hiányozzon.

Holnap este beszámoló...meglássuk.

lélek libikóka

A törekvéshez türelem kell. Miért gondolom ezt? Mert ahogy nőnek az igények, úgy sokasodnak a szűrők, ami a keresést kitolja. A szerencsét és a véletlent hagyom, szerintem nincsenek ilyenek, mindennek megvan a maga oka, a múltunkban vagy a jövőnkre nézve. Ha néha annak is szánunk időt, hogy vissza pörgessük magunkban az eseményeket a legelejétől és lássuk ebben a pillangó hatást, akkor befogjuk látni, hogy a véletlen csak a sorsszerű szinonimája.
Kezdek arra is rájönni, hogy az elégedetlenség nagyon is egészséges dolog, főleg akkor is ha stresszelem magamat miatta és ha ezt ki is tudom használni. Néha 1-1 spontán beszélgetés ébreszt rá a nyilván való dolgokra, ezek egy kicsit mindig letisztítják a tükörképemet magammal szemben. A nyári egyetemes egy hét nagyon sokat segített nekem e téren, talán az is, hogy végig hangulat ingadozásaim voltak közben.
Tegnap olyan dolgokat mondtak (írtak a hátamra :) ) nekem, amiket magamról nem gondolnék komolyan...látszik, hogy nagyon nehéz megtalálni az embernek önmagát, főleg ha csak belülről vizslat. A külső visszajelzések sokkal többet érnek, főleg ha mögéjük tekintünk.
Soha ne féljünk elmondani azt, amit a másikon látunk, mert lehet épp erre van a legnagyobb szüksége, még ha abban a pillanatban nem is ezt mutatja. Ami igaz, az sokszor fáj és tagadjuk. De bele ég az emlékezetbe és addig motoszkál, amíg megértésre nem talál.

Mind1, elég ennyi eszme futtatás...Egyébként ha sikerül fenntartanom a mostani edzésemet és akár fokozom is, akkor lassan bele kezdek egy edzés blog projektbe, fotókkal és mérésekkel :)